Mi kell az FDM baba terapeuta címhez?

Torticollis kezelés, köldökprobléma megoldása, vagy a vándorhere kezelése műtét nélkül?

Nagy szavak, de lehetséges.

Talán minden szülő úgy van vele, hogy nagyon megnézi, kit enged a gyerekéhez.

Főleg, ha baja van a picinek, és segítségre van szüksége.

És ez teljesen rendben is van így, én is így tenném.

Ezért gondoltam, hogy mesélek kicsit arról, milyen út vezet ahhoz, hogy valakiből FDM baba terapeuta lehessen.

Nem mindenkiből lehet FDM terapeuta.

A legtöbb országban hivatalosan csak orvosok és gyógytornászok végezhetik el a képzést.

Ez azt jelenti, hogy diplomaköteles.

Tehát minimum 3-4 év tanulás, majd államvizsga.

(Mo-n 4 éves a gyógytornász BSc képzés, az orvosi képzés 6 év)

Amikor az ember a kezében tartja a diplomáját,

jelentkezhet egy FDM tanfolyamra, amit a legtöbb helyen kb. 1 év alatt lehet elvégezni.

Közben természetesen végig gyakorol az illető.

Amikor ez megvan, a végén letesz egy vizsgát,

ez az ún. Basic certificate, ami az FDM oktató

által végzett írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsga.

Amikor ez megvan, a szakember használja a tanult technikát

(remélhetőleg egyre nagyobb sikerrel,

és így egyre közelebb a 100%-os hatékonysághoz).

Jobb esetben mindig résen van, és keresi a

lehetséges továbbképzéseket FDM témában

(és el is megy rájuk).

Sajnos nem gyakran fog találkozni az EFDMA

(az FDM európai szövetsége) által elismert

FDM baba képzéssel.

Eddig Amerikában 1 alkalommal került megrendezésre

és most második alkalommal Ausztriában.

Én annyira szerencsés vagyok, hogy ott lehettem ezen a képzésen.

Még egy interjút is sikerült az oktató doktornővel csinálnom.

Érdekel, hogyan fejlesztette ki a módszerét? Katt ide:

Baba FDM – hogyan alakult ki?

Azt gondolom, a babákat különösen fontos még időben kezelni.

Nem kell hozzá orvosnak lenni, hogy az ember el tudja képzelni,

hogy mondjuk egy babának, aki csak egyik oldalra tudja fordítani a fejét,

később nyak problémái lesznek.

Amiből kialakulhat a gerincferdülés, és társai.

Én viszont nem azért írom ezt a cikket,

hogy ijesztgessem a szülőket.

Azért írom, hogy tudassam velük, hogy van remény.

A felnőtteknél eddig szuper eredményekkel sikerült alkalmazni az FDM-et.

Számtalan esetben sikerült műtéteket megspórolni.

(csak gondolj bele, ha a kisgyereked megkérdezni, hogy tetováltathat-e magára, azt mondanád valószínűleg, hogy még nem, mert az egy életre szól, ezen még gondolkozzon pár évet. A műtét szintén egy életre szól és mégis gyakran túl könnyen beleugrunk.)

Remélem, a babákkal kapcsolatban szintén megkapom a bizalmat.

Amennyiben úgy érzed, nem akarsz várni, inkább

időben kezeltetnéd kisbabád, itt tudsz időpontot kérni, katt ide:

BS Physio időpont online

Szeretnéd először megnézni, hogyan működik az FDM a felnőtteknél?

Itt van pár videót, amit a rendelőmben csináltam, katt ide:

FDM kezelés videó

Nem elég? Itt a Youtube csatornám, ott még több van ebből:

BS Physio Youtube csatorna

Nézz körül nálam, hogy éppen mi újság van, katt ide:

BS Physio Facebook oldal

BS Physio Instagram



Schreibe einen Kommentar

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind mit * markiert